Van Dyck tanulmányai

Sir Anthony van Dyck a barokk korszak egyik legkiválóbb Holland mestere,1599-ben született, Antwerpenben. Rubens egyik leghíresebb tanítványa, később saját karrierjét Angliában I. Károly udvarában futotta be, mint a király udvari festője. Van Dyck festészetében jelen van a Rubensi hatás és bár maga a Holland festőiskolát tanulta, de a Velencei festészetre jellemző pasztózus faktúra is végíg érzékelhető műveiben.

Van Dyck csak tíz éves volt, amikor elkezdte festészeti tanulmányait. Első mestere, Hendrick van Balent volt. van Dyck családja a mesternek kifizetett tandíjon kívül támogatást nyújtott az Antwerpeni szent Lukács céhnek is, hogy a céh is figyelemmel kísérje, a fiatal festőinas karrierjét.  Ez azért volt nagyon fontos, mert így a több éves tanulóidőt követően, ha a fiú képessége kielégítőnek bizonyult, a céh “szabad mester” -ként elismeri és támogatja őt, és lehetővé teszi számára, hogy saját műhelyt nyithasson, és komolyabb megrendelésekhez jusson.

Ebben az időben Hollandiában a festők csak a Szent Lukács céh tagjaként kapták meg a “szabad mester” rangot, így indíthattak saját, független műhelyt, ahhol tanítványokat is fogadhattak.. Szent Lukács a patikusok és a festők védőszentje volt, innen kapta az Antwerpeni festő céh a nevét. Ahhoz, hogy valakinek a céh engedélyt adjon a saját működésre, az kellett, hogy a céh tagja lehessen, ami függött a jelentkezők tehetségétől de természetesen támogatókra is szükség volt a céh tagjai közül, akik beajánlották az ifjú mestert.

Az a szabad festő, aki nem kapott helyet a céhben, és így nem bírta a céh támogatását sem, számára két lehetőség maradt, egyik, hogy egy másik festő, ez gyakran a saját mestere volt, műhelyében kaphatott munkát. Így az ő sorsa az inasokétól főleg csak annyiban különbözött, hogy szabad mesterként, egy szerény megélhetésre elegendő fizetést kapott, és bármikor úgy dönthetett, hogy egy másik műhelybe áll be dolgozni, ha valamiért nem felelt meg neki az a műhely amelyben dolgozott.

A másik lehetőség hogy saját műhelyt nyitott, bár többnyire ilyenkor tanítványokat nem fogadhatott, vagy ezt legalább is nem nézték jó szemmel, de megrendelései lehettek, és dolgozhatott önállóan is. Mivel azonban nem bírta a céh támogatását, és rangban is a legalacsonyabb szinten állt, így jobb pénzeket fizető megrendeléskehez nem juthattak, sokszor egyáltalán nem akadt megrendelőjük, így nagyon nehéz volt boldogulniuk. Gyakran 2 vagy több szabad festő állt össze közösen nyitva műhelyt, de az áhított cél mindenki számára a céhbe való bekerülés és a szabad mesteri cím megszerzése volt.

He pedig ez nem sikerült akkor a legbiztosabb megélhetést az jelentette, ha inkább beállt egy másik mester műhelyébe dolgozni.

Van Dyck esetében a család már előre biztosítani szerette volna az ifjú majdani helyét a céhben, így a tanulmányok kezdetén támogatták a céhet, pártfogókat szerezve így a majdani festőnek. Ez egyébként bevett gyakorlat volt akkoriban.

A van Balen-nél folytatott tanulmányok elsősorban, rajzok és a nyomtatott könyvekben lévő ábrák másolásából, majd később gipsz öntvény figurák rajzolásábóól állt.  Csak miután ebben megfelelő gyakorlatra tettek szert, utána kezdhettek a festéssel is foglalkozni az inasok. Természetesen az adott mester saját preferenciái szerint kellett a festést is gyakorolni. Az volt a kívánatos, hogy képesek legyenek a mester stílusában alkotni. Ez azért volt fontos, mert a korabeli gyakorlatnak megfelelően nem csak a mester készítette a festményt, hanem egyes, többnyire kevésbé fontos részeit rendszerint a tanítványok készítették el. Gyakori volt az is, hogy kevésbé jelentős képeket, teljesen a tanítványokra, vagy a műhelyben dolgozó szabad mesterekre bízta a mester.

Így fontos, volt, hogy képesek legyenek a mester stílusát alkalmazni.

Ebből már látható is, hogy bár a felszabadult fiatal mester szabadon beállhatott más mesterek műhelyébe dolgozni, ahol tanulhatott új dolgokat is, de végső soron önálló, saját festészet létrehozására nem sok esélye volt. Hiszen mindíg a munkaadó stílusában, annak elvárásai szerint kellett festenie, és az elkészült műveket sem jegyezhette ő, még akkor sem ha teljes egészében ő maga festette. Hanem ezeket a képeket, mindíg annak a mesternek tulajdonították, akinek a műhelyéből kikerül a munka, bárki is festette azt a valóságban.

Így a saját műhely megnyitása, a céhbe való bekerülés és a szabad mester cím megszerzése ,nem csak egzisztenciális okokból volt létkérdés egy művész számára annak idején, hanem a saját művészi identitásának kibontakoztatásának szempontjából is fontos volt.

Így már könnyű megérteni, miért volt olyan bőkezű és előrelátó az ifjú van Dycj családja, fiúk tanulmányainak kezdetén.

Van Dyck Rubens műhelyében

Van Dyck hat évig tanult van Balen műhelyében majd 1615-ben meglehetősen fiatalon vált szabad festővé. Ekkor   egyes források szerint bekerülhetett Rubens stúdiójába, és a kor egyik legnevesebb mesterénél folytathatta tanulmányait. Rubenshez bekerülni nagyon nehéz volt, csak a legnagyobb tehetségek kaptak erre esélyt. Így van Dyck képességeiről már az a tény is sokat enged sejtetni, hogy bekerülhetett ide.

Más források szerint a felszabadulásakor előbb az ifjabb Jan Brueghellel nyitott egy saját műhelyt, majd kb. 1 év múlva került be Rubens műhelyébe.

Akárhogyan is, de biztos, hogy ebben az időszakban minimum 2 évet itt töltött a nagy nevű mesternél.

Hamarosan van Dyck kivívta magának a rangot, hogy már Rubens legkiválóbb segédjének tekintették. Végü van Dyck 1618-ban felvételt nyert a Szent Lukács céhbe és szabad mester lett belőle.

Van Dyck tehetségét jól szemlélteti az alábbi anekdota létrejöttének ténye is, amely még a Rubensnél töltött ideje alatt született.

A történetnek többféle verziója is van.

A kiindulási pont szerint Rubens távollétében a tanítványai belopakodtak a mester privát stúdiójába, hogy egy pillantást vethessenek a mester készülő művére, a még állványon lévő “Levétel a keresztről” című festményre.

A festmény ekkor még nedvesen a befejezés előtt állt az állványon. A történet szerint ebben a pillanatban az egyik tanítvány, Abraham van Diepenbeke véletlenül a képbe ütközött és elkente a még friss festéket a képen, tönkretéve Mária Magdaléna karját, és Szűz Mária arcát. A jelenlévő tanítványok ekkor megrémültek, félve attól, hogy emiatt kiutasítják őket Rubens műhelyéből. Ekkor egyikük, Jan van den Hoecke azt javasolta, hogy van Dyck javítsa ki a képet, amibe van Dyck bele is egyezett.

Innentől kezdve a történet több félképpen is folytatódik.

Egyes források szerint Rubensnek elég sok időbe telt míg észre vette a belejavítást, míg más források azt állítják, hogyí a mester azonnal rájött a dologra.

Rubens úgy döntött, nem bántja a belejavítást, és így hagyta a képet.  De egy változat szerint Rubens féltékeny lett a hibátlan javításra és megbüntette van Dycket.

Akárhogyan is volt, maga az anekdota létrejötte is igazolja, hogy van Dycket milyen tehetségesnek gondolták már fiatal festőként is.

Bárhogyan is történt, az biztos, hogy van Dyck festészetére erőteljes hatást gyakorolt Rubens. Ugyanakkor talán van Dyck nem bízott benne, hogy a történelmi festészetben túl tud tenni Rubensen így maga inkább a portré műfajt vette fel pályája kezdetén. Nem mellékesen ez a döntése biztos megélhetést is nyújtott neki, és elősegítette a jövőben külföldön befutott karrierjét is.