A mimézis és a festészet kapcsolata
A mimézis kérdésköre már az ókor óta foglalkoztatja az emberiséget, és nincsen ez másként napjainkban sem. Hiszen a művészeti világban egy örökös vita tárgyát képezte a mimézis, és korszaktól függően, változó elbírálásban részesült. Mit is jelent ez, és vajon hol van az igazság? Ennek próbálunk utánajárni ebben a rövid bejegyzésben!
Maga a mimézis szó, görög eredetű és szabad fordításban nagyjából „utánzást”, „másolást” jelent.
Legelőbb a színház, a dráma és a költészet területén használták, majd később a képzőművészetekre is kiterjesztették a fogalmat.
Az egyes filozófusok eltérően értékelték a kérdést, Platón pl. egy az egyben elutasította, véleménye szerint a mimézis annál fogva, hogy másol, megöli az idea, az emberi szabad szellem kibontakozásának lehetőségét és így károsan hat az alkotói folyamatokban.
Ezzel szemben Arisztotelész pedig üdvözítőnek találta a mimézist, ugyanis szerinte a természet egy alapvető kiindulási, viszonyítási pont, amely rengeteg szépséget tár elénk. Amikor ezt utánozzuk, akkor tulajdonképpen nem egy az egyben lemásoljuk azt, hanem mintegy az „elménken átfuttatva” alkotjuk újra.
A reneszánsz idején a művészek összehasonlítottak az antik görög és római művészetet a középkor, reneszánsz ideje előtti művészetével, és úgy érezték, hogy az ókori mesterek felülmúlták azt a teljesítményt, amit a középkori művészek képviseltek. Emiatt a saját fejlődésük érdekében, elkezdték tanulmányozni az antik világ művészetét. Ezzel együtt a filozófiáikat is magukévá tették.
Ennek következtében számos reneszánsz mester alkotásaiban visszaköszönnek az ókori hagyományok, és kialakult a reneszánsz korra jellemző értékrend a festészetben, melynek egyik alapköve az Arisztotelészi filozófiában gyökeredzett.
Hermész szobor – Az ókori Görög művész, Praxiteles alkotása
Michelangelo – Dávid szobor
Hasonlítsd össze az ókori alkotó és a reneszánsz művész munkáját, egyértelműen látható, hogy a reneszánsz mester, Michelangelo az ókori művészetet mintázta saját munkájában.
Ókori Róma, egykori városának, a Vezúv kitörésétől elpusztult Pompei romjai között talált falfestmény
Raffaello Santi, a reneszánsz mester festménye – A 3 grácia
Ha megnézed a Pompei festmény és a reneszánsz mester kompozícióját, egyértelmű, hogy itt gyakorlatilag az egész kompozíció le lett másolva, és Raffaello saját ízlése szerint újrafestve. ez a mimézis alkalmazásának egy gyönyörű példája.
Nézd meg az 5 db ingyenes videót!
Íme egy csomó további infó, és 5 szuper videó ami ennek a blogbejegyzésnek a témájába vág! Nézd meg!
Eszerint a művésznek a természet utánzására kell törekednie, hogy minél reálisabb, valós képet legyen képes festeni. Többek között ennek a szemléletnek volt köszönhető az is, hogy pl. elkezdtek ebben az időben anatómiai tanulmányokat, sőt boncolásokat végezni a mesterek, hogy minél jobban megismerjék az emberi testet, a hitelesebb ábrázolás végett.
De ebben az időszakban az is gyakran megfigyelhető volt, hogy egymás munkáját is másolták, vagy legalább is feldolgozták a mesterek. Ennek a korszaknak a gondolkodására jellemző volt, hogy egy-egy sikeres másolat létrehozása nem elítélendő, hanem inkább dicső cselekedet volt, ami azt bizonyította, hogy milyen magas szintű tudása van a mesternek, hiszen képes volt egy-egy ilyen tökéletes másolat létrehozására.
A 19. században aztán elindult a művészetekben egy forradalom, amelynek alapvető kiindulási alapja, az addigi irányadó akadémiai festési modorral való szembe helyezkedés volt. A fiatal festők új generációi egyre élesebben bírálták az akadémizmust, és új utakat kerestek maguknak.
A Plein air festészet és a preraffaeliták
Talán a legelsők voltak ez ügyben Camille Corot és társai, aki a tájképfestést, és a szabadban való direkt festést a plein air festészetet honosították meg és tették önálló műfajjá, oly módon, ahogyan azt korábban nem ismerték. Ez valamikor az 0830-as évek elején kezdet felerősödni, és ebből a mozgalomból nőte ki magát a Barbizoni festőiskola.
Majd nem sokra rá, Angliában is elindult valami, amikor is 1848-ban angol író és művész csoport megalapította a „Preraffaelista” művészek társaságát. A fogalom úgy jött létre, hogy a latin eredetű „Pre – valami előtt” és Raffaello Santi művésznevéből rakták össze. Tehát Pre Raffaelita azaz Raffaello előttit jelent.
Dante Gabriel Rosett, preraffaelita festő, – Aurélia c. festménye
Ezzel arra utaltak, hogy a Raffaello előtti időszakot vették alapul a saját művészeti ideájuknak. Ez a korai reneszánsz, a treccento időszakát és az azt megelőző korszakokat jelentette.
A preraffaeliták szembe helyezkedtek az akadémizmussal, és véget szerettek volna vetni, az akadémizmusra jellemző „barnafestésnek” azaz a sötét, komor háttérrel festett, kevés intenzív színt tartalmazó festészetnek.
Úgy gondolták, hogy a Raffaello előtti korszakok színes kolorizmusa és naivabb természet ábrázolása, sokkal művészibb kifejező eszköz, mint amit az akadémizmus képviselt.
Bár a mozgalom nem volt hosszú életű, de éppen ezek a mozgalmak vezettek odáig, hogy példát mutassanak abban, hogy lehetséges a változás a művészetekben, így táptalajt adhattak annak a szikrának mely a hamarosan megszülető impresszionizmus forradalmának lángját szította fel, amely végérvényesen megváltoztatta a művészvilágot.
Az impresszionizmus és a filozófusok hatásai a festészetre
Hiszen az impresszionizmus sikere mutatta meg az utána következő festőnemzedéknek azt a példát, hogy lehetséges, sőt, esetleg szükséges is a művészi szemléletmód megváltoztatása, fejlődése stb. Ez az út vezetett tulajdonképpen a 20. század rengeteg új izmusának, és a modern konceptuális festészetnek a kialakulása felé.
Ugyanakkor nagyon fontos azt is észben tartani, hogy a művészetre mindig is erőteljes hatással volt a filozófia is. Ezt már láttuk korábban a reneszánsz festők példáján keresztül, hogy hogyan hatottak rájuk az ókori filozófusok.
Ugyanakkor a modern művészet alapelveire talán a legnagyobb hatással két korai filozófus volt, Immanuel Kant és Georg Wilhelm Friedrich Hegel volt. A két német filozófus újra értelmezte az esztétika és a művészet fogalmát, és a korábbi Arisztotelészi alapértékrendet, a Platóni alapokra helyezve dolgozta ki.
Röviden tömören összefoglalva a nézeteiket, az volt a lényeg, hogy szerintük a természet másolása nem helyénvaló, és létezik a közízlés és egy magasabb rendű,” műveltebb ízlés” is. A művészet esztétikai megítélése pedig, csak eme magasabb rendű ízléssel lehetséges.
Továbbá szerintük a művészetnek egy intellektuális tartalommal bíró, fejlett, haladó, újszerű megközelítéssel kell rendelkeznie. Amely nélkülözi a hagyományos értékrend szerinti esztétikumra való törekvést, és nem feltétlenül akar szépnek tűnni, vagy szentimentális érzelmeket kiváltani.
Ezek a filozófiai tanok, aztán lehetőséget adtak a későbbi gondolkodóknak a téma tovább gondolására és a művészvilágnak pedig hivatkozási alapul szolgáltak az újszerű, szokatlanabbnál szokatlanabb ábrázolási formák kidolgozására, a számtalan, új izmus megszületésére stb.
Ebben a légkörben pedig a mimézis, vagy a klasszikus festészet értékrendjeinek gyakorlására tett kísérletek elutasításra kerülnek, mint a művészettől távoli törekvések.
Tehát pl. egy Rembrandt nem, nem lehetett volna a 2. században, még csak említésre méltó művész sem.
Ugyanis egy Rembrand festmény túlzottan realista szemléletű ábrázolás lenne, amelyben a mimézisre való törekvés nagyon erőteljesen tetten érhető, ami ellentétes a művészet jelenlegi definícióival.
El Greco – Az 5. pecsét feltörése (1608-1614)
Rembrandt – Önarckép
Érdekes rámutatni arra, hogy ugyanakkor egy El Greco, aki részben Rembrand kortársa volt, teljesen elfogadott volt Rembrandt idején, noha a 16-17. századi festészethez képest inkább tűnnek 20. századi modern alkotásoknak El Greco egyes munkái, mint reneszánsz vagy barokk festményeknek. Még El Greco korszakára jellemző manierizmuson is túlmutat.
Összegzés
Mint látható a mimézis kérdésköre gyakorlatilag majdnem egyidejű a művészetekkel, és alapvetően két nagy ókori filozófus gondolatai alapján ítéljük meg e kérdést a mai napig is. A történelem folyamán, hol az Arisztotelészi, hol pedig a Platóni nézetek kerekedtek felül. Végső soron pedig az utána következő korok filozófusainak gondolatai is a két nagy ókori gondolkodóhoz vezethető vissza.
A művészek pedig a saját elgondolásaiknak igazolása végett ezeket a filozófiákat vették át, legitimálva ezzel a saját művészeti törekvéseiket.
Ha megnézzük jelen blogbejegyzést, akkor látható, hogy végső soron mindkét iskola igazsága megalapozható és cáfolható is. Ezért talán nem túlzás azt kijelenteni, hogy értelmetlen a “feketén-fehéren” jellegű állásfoglalás kialakítása a témát illetően, és el kell fogadni, hogy a mimézis gyakorlatának kérdése sokkal árnyaltabb ezeknél, és egy kompromisszumos megoldás talán sokkal életszerűbb lehet, mint az egyoldalú orientálódás.
A következő bejegyzésben a művészi transzformáció kérdéseit vitatjuk meg.
Te mit gondolsz ezekről a dolgokról?
Várom a véleményedet itt alul, a hozzászólások között!
Mindenképpen a természet közeliséghez ragaszkodom,nem ítélem el a mimézist.Lehet,hogy maradi vagyok a 68 évemmel,de látjuk hová jutott az emberiség a természettől eltávolodva.
Törölte a rendszer a szövegem, mert valódi email címet kért, pedig azt adtam kettőt. Nyilván ez volt a baj :-). Újra: Köszönöm a tanulmányt, mindig sokat tanulok Tőled. Te is írod, hogy a festészet nem csak ábrázolásból, különböző technikák alkalmazásából áll, de filozófiai tartalommal bír. A szellemi termékeket jogszabály védi, így a képzőművészet is ebbe a kategóriába tartozik. Lehet másolni, de meg kell jelölni minden esetben a forrást is, úgy korrekt szerintem. Van Gogh képeinél is láthatjuk, hogy éppen Millet (nem tudom jól írom e a nevét) vagy más munkája alapján dolgozott, és nem lett ettől kisebb értékű a képe.