Az előző bejegyzésből megismerhetted IDE KATTINTVA MEGNÉZHETED Van Dyck színpalettáját, most a különböző festőszereit, festékanyagait mutatjuk be.

Festmény alapok és alapozás

 

Napjainkban a művészek többnyire előre alapozott vásznakkal dolgoznak, vagy éppen a szintén készen kapható, gyárilag bekevert, akril gessok segítségével lehet gyorsan és egyszerűen alapozni a képalapokat.de a korábbi évszázadok művészeinek fáradságosabb dolguk volt a festmény alapozással kapcsolatosan.

A művészek régen enyvet főztek amivel impregnálták a vásznaikat vagy fapaneljeiket, majd ezután szintén főt enyv, lenolaj, krétaföldek és pigmentek, pl. ólomfehér, vagy vörös bólusz stb. készítették el fehér, vagy színes alapozóikat. Ez egy hosszadalmas és fárasztó procedúra volt, és az így készített alapozás tulajdonságai is sok mindenben eltértek napjaink alapozásaitól.

Ha többet szeretnél megtudni a festményalapozásról, akkor javasolom, hogy olvasd el ezt a cikket is, IDE KATTINTS az olvasáshoz, ahol bővebben írtam a hagyományos festményalapozásról.

Vagy nézd meg lentebb a két videót, melyet youtube csatornámon tettem közzé és ahol az alapozás fontosságáról beszélek és bemutatom a módszerét is.

Van Dyck a festményeinek jelentős részét tölgyfa deszkákra festette. Ez főleg a kisebb méretű képek esetében volt így, illetve akkor ha Antwerpenben alkotott.

Antwerpenben a Szent Lukács céh látta el a festőket tölgyfa panelekkel, ezek nagyon jó, egyenletes minőségűek volt. Amikor Van Dyck  kisebb méretű festményeket festett, akkor előszeretettel használta ezeket a paneleket, mert szerette ezek simaságát, ez ilyen kisebb képeken zavaróan hatottak számára a vászon szövés durva textúrái, ha nem szerette volna ha ezek láthatóak maradnak a képen akkor mindíg a tölgyfadeszkát választotta.

Ettől a gyakorlatától csak akkor tért el, mikor nem tudta beszerezni a megfelelő minőségű deszkákat, vagy ha túl nagyméretű képet akart festeni.

Mivel gyakran utazott, így az idegen helyeken kapható, egyenetlen, vagy eltérő minőségű deszkákban nem bízott, ilyenkor inkább a vásznakat használta festésre.

Töltsd le az ajándék könyvet!

 

Kattintasz, és 3 perc múlva már olvashatod is a könyvet! 

 

Szép példa erre a fent látható Cornelis van der Geest portréja, amely ilyen sima, tölgyfadeszkára lett festve.

Ha megnézzük a lentebb látható fiatalkori önarcképéről készített közeli részletet, akkor itt látható, hogy a vászon textúrája mennyivel más megjelenést kölcsönzött a festménynek, mint amit a fenti képen láthatunk.

Ezek az okok és különbségek indokolták van Dyck esetében, hogy éppen milyen hordozó alapot választott képeihez.

Van Dyck – Fiatalkori önarckép, részlet

Színes alapozás vagy imprimatúra

A Velencei és Flamand iskolában egyaránt gyakori volt a színes alapozás, vagy ha fehér alapozót használtak, akkor a festés előtt, ennek a fehér alapnak, egy semleges színű, átlátszó imprimatúra réteggel való átfestése.

Fontos megkülönböztetni egymástól a két eljárást, hiszen míg a színes alapozás amit úgy neveztek, hogy “Campitura”,  egy tömör, átlátszatlan fedő szín volt, amit gyakran csináltak pl. “vörös bólusszal” (nagy agyagtartalmú, barnás vörös színű földfesték), addig az imprimatúra egy áttetsző semleges színű réteg, amelyet gyakran a vásznon készített előrajzra festettek rá.

A fenti képen egy Rubensről fennmaradt imprimatúrát csodálhatunk meg, Van Dyck nagyon hasonlóan készítette saját imprimatúra aláfestéseit.

 

Van Dyck mindkét módszert alkalmazta, külön.külön, de néha együtt is.

Van Dyck festékeit főleg lenolajjal, illetve hőkezelt lenolajjal, pl. napon sűrített, vagy főzött olajjal készítette, gyakran ezek keverékeit használta.

Jellemző volt munkáira a pasztózus, textúrák alkalmazása is, melyeket a van der Geestet ábrázoló portrén figyelhetünk meg nagyon szépen.

Ezt két anyaggal érte el.

Ólom fehér

A klasszikus Flamand módszerrel készített ólomfehér pigment úgy készült, hogy a lazán, spirálosan összetekert ólomlemezeket, egy veremben lévő tálka tetején keresztbe tett pálcikákra állították. A tálkákban ecet kapott helyet. Az egészet körülvevő veremben, pedig friss lótrágya és friss növényi kaszálék kapott helyet. Ezt az egészet aztán befedték.

A képen az ólom fehér különleges konzisztenciája látható

 

A friss trágya és kaszálék, így elkezdett komposztálódni, miközben hőt fejlesztett és széndioxidot. A tálkában lévő ecet párolgása pedig ecet savas párát képzett ebben a közegben. Így az ólomlemez a meleg, az ecetsav és széndioxid hatására oxidálódni kezdett. 1-2 hónap alatt az ólomlemez szinte teljesen átalakult ólom-oxiddá. Az ólom-oxid, ez a fehér pehelyszerű anyag aztán át lett mosva, majd össze lett őrölve, finom porrá. Gyakorlatilag ez az ólomfehér pigment ami lenolajjal elkeverve az ólom fehér olajfesték anyagát adja.

Ez a hagyományosan készített ólomfehér, sokkal szálkásabb és áttetszőbb konzisztenciával bírt (Az EU-ban már nem kapható, az ólom mérgezősége miatt) mint a napjaink nagyüzemi technológiával előállított ólomfehér pigmentje.

Ez a szálkás, nyúlós konzisztencia segített különleges textúrákat létrehozni a képen.

A fenti képen, a hagyományos módszer szerinti ólomfehér készítés folyamatának rekonstrukciója látható
Az oxidálásnak indult ólom lemeztekecsek
A fenti képen a krétamédiummal elérhető szálkás, nyúlós textúra demonstrálását figyelheted meg

A kréta médiumok

A kréta médium volt a másik “titkos fegyvere” a régi mestereknek. Ezek a mészkőporok, vagy gipszkőporok, melyeket “kréta földeknek” is neveznek, egyedülálló tulajdonságokkal bírnak ha lenolajjal dolgozzák el őket.

Egy fehér színű, de festékkel keverve áttetsző, nem fedő anyag, amely így nem változtatja meg jelentősen a festék színét, még az ólomfehérnél is nyúlósabb, szálkásabb konzisztenciával bír. Egészen sűrűre keverve, pedig vastag, impasztó rétegek készítését teszi lehetővé a festő számára.

Ezzel az anyaggal érte el Van Dyck a Van der Geest portrén látható, vékony, szálkás textúrákat.

A fenti videóban a Gitt médium készítését mutatom be

Tojás és tempera emulziók

Van Dyck és kortársai egyaránt használták a tempera technikát is festészetükben kisebb tanulmányokat gyakran tojástemperával festettek, de előfordult az is hogy a több rétegben festett képek első kezdő rétegeit is temperával végezték, majd csak a befejező, lazúr rétegeket festették olajfestékkel. A tempera gyors száradási sebessége indokolta ezt az eljárást.

A tojás, víz és olaj keverékéből készített tempera emulziónak voltak olyan változatai is, melyeket az olajfestészetben használták, szintén száradásgyorsító hatása miatt.

Van Dyck is alkalmazta ezeket az anyagokat egyes munkáin, ha úgy látta jónak.

Egyéb festőszerek

A festék munka közbeni elkenésére, hígítására Van Dyck nem használt különösebben bonyolult festőszereket.

Alapvetően főleg lenolajat és néha dióolajat használt, ezen kívül napon sűrített vagy főzött olajok találhatók repertoárjában. Ezekkel az anyagokkal építette fel a réteges lazúrfestő technikáját a Holland művész.

A következő részben IDE KATTINTVA OLVASHATOD Van Dyck festőtechnikáival foglalkozunk

Töltsd le az ajándék könyvet!

 

Kattintasz, és 3 perc múlva már olvashatod is a könyvet! 

 

VÁROM AZ OLVASÓK HOZZÁSZÓLÁSAIT, KÉRDÉSEIT, ÉSZREVÉTELEIT, ESETLEG KÉRÉSEIT ITT ALUL, A HOZZÁSZÓLÁSOK KÖZÖTT.

Sőt!

Tessék egymással is párbeszédeket folytatni, ha erre alkalom adódik!

 

Ha pedig hozzászóltál Te magad is alul, akkor kérlek segíts a népszerűsítésben is! A baloldalon látható kék Facebbok megosztó gomb segítségével kérlek oszd meg ezt a bejegyzést a facebookon is!

MÉG TÖBB ISMERET VÁR RÁD

A Flamand 7 rétegű lazúros festőtechnikáról további ismeretek és 4 ingyenesen megtekinthető videó is vár a következő oldalon, melyet a lenti piros gombra kattintva tekinthetsz meg. De utána olvasd végíg azért ezt a cikket is!

Share This